Hahi emberek! Elnézést a késésért, de versenyem volt, meg drága családommal nem értünk "pár" dologban egyet, így gép eltiltásban vagyok.. . Mindegy lényegre! Szóval Sajnálom, de itt az új rész. Jó olvasást! :)

Reggel nagyon hamar felkeltem. Hajnali 3:26-ot  mutatott az ébresztőóra, de én csak kínlódtam. Az agyam egész este kattogott, így alig aludtam 2 órát. Késztetést éreztem arra, hogy elmenjek sétálni. Felöltöztem, és kiosontam a házból. Amikor épp a kerítésen akartam átmászni, egy hang szólított meg.

- Nati, hová mész?- kérdezte öcsém fáradt tekintettel.

- Még magam sem tudom.- feleltem őszintén.

- Ne hagyj itt!- könyörgött.

- Dehogy hagylak- öleltem át - Velem akarsz jönni?

Némán bólintott. Átmásztunk a kerítésen, és elkezdtünk sétálni. Andris 10 perc séta után teljesen kimerült, egyre többet ásított, és laposabbakat pislogott. Felelőtlen vagyok. Hogy gondoltam, hogy hajnali 3-kor elhozom sétálni? A legközelebbi padnál megálltunk. Nem akartam vissza menni a házba, ezért hívtam az egyetlen embert, akire számíthatok.

- Szia!- mondta álmos hangon.

- Felkeltettelek?

- Lényegtelen. Baj van?

- Nem csak...Átmehetnénk hozzád?

- Mehetnénk?- emelte ki a többes számot

- Andrissal.

- Hol vagytok most?

- Egy parkban.

- Mit csináltok ti egy... Á, mindegy majd elmeséled. Értetek megyek.- mondta, majd lerakta. 

5 perc múlva egy kocsi parkolt le mellettünk. Bemásztunk az autóba. A rövid út csendesen telt. Amikor megálltunk, akkor vettem észre, hogy a mellettem lévő csöppség elaludt. Kiszálltunk az autóból. Felemeltem Andrist, és Dáviddal együtt bementünk a házba.

- Ne hozzam én?- kérdezte.

- Ne!- mondtam durvábban, mint szerettem volna, és még jobban szorítottam öcsémet magamhoz. Felvittem a lépcsőn, és bevittem a vendégszobába. Ott lefektettem egy ágyra, és betakartam. Csendesen becsuktam magam mögött az ajtót, és átmentem Dávid szobájába.

- Elmondanád mit kerestél te az utcán hajnalban egy kis gyerekkel?

- Hát én elindultam sétálni, ő pedig jönni akart velem.

- És te miért indultál el sétálni?

- Mert nem bírtam aludni.

- Még jó, hogy holnap szombat. -mondta mosolyogva- Nem akarsz aludni?

- Nem vagyok álmos.- ráztam a fejem.

- Akkor csak fekszel.- jelentette ki.

- Oké,- nevettem- Tudnál valami pizsit adni?

Elkezdett turkálni a szekrényébe, majd elővett egy bő pólót és egy francia bugyit. 

- Neked honnan van ilyened?- kérdeztem röhögve

- A nővéremé, ha itt aludna. 

- Aha persze.- mondtam vigyorogva, majd elindultam a fürdőszoba felé. 

Ott gyorsan átöltöztem, majd vissza mentem. Dávid az ágyában feküdt egy szál bokszerben. 

- Többször kéne így lenned. - mért végig tetőtől talpig. 

- Túl jó testem van.-tettetem az egoistát.

- Ebben egyet értünk.- mondta és egy puszit helyezett az arcomra. 

- Reggel haza megyünk...- kezdtem bele, de Dávid félbe szakított.

- Dehogy mentek!

- De nem zavarunk?

- Te sosem zavarsz.

- De van egy testvérem. 

- És? Nagyon bírom. Ti sose zavartok. 

- Köszönjük.

- Semmiség.- mondta, majd lágyan megcsókolt.

Reggel telefonom csörgésére keltem. A kijelzőre pillantottam,, ami drága barátnőm nevét mondta. Lélekben felkészültem az ordibálásra. Kimentem a folyosóra és felvettem. A telefont eltartottam a fülemtől, mert Letti üvöltözni kezdet.
- Hol a retekbe vagytok?
- Ez egy csalafinta kérdés- kezdtem.
- Nagyon vicces vagy, de valahogy nincs kedvem nevetni.
- Dávidnál vagyunk.
- Gyertek haza!
- Nem!
- Mi az, hogy nem?- kérdezte hitetlenkedve.
- Töltsd együtt a napod anyuddal! Ketten.
- Rendben, de este gyertek haza!- mondta, és hallottam a hangján, hogy megbékélt.
Leraktam a telefont, majd Andrishoz néztem be. Békésen szuszogott az ágyba. Vissza mentem Dávidhoz, aki már az ágyon ült.Kócos haján nem lehetett nem mosolyogni.
- Hol voltál?- kérdezte álmos hangon
- Andrisra néztem rá.
- És engem itt hagytál?- vágott "szomorú" arcot.
- Ahogy mondod. Mit csinálunk ma?- ültem mellé az ágyra.
- Vidámpark?
- UUU! Jó!- lelkesedtem
Felkeltettem Andrist, hogy készüljön, mert vidámparkba megyünk.
1 óra alatt mindenki elkészült, és indultunk. Az út csendesen telt. Nem is emlékszem, mikor voltam... Utoljára anyáékkal pár éve. Nem! Nem gondolhatok ma rájuk. Ez egy jó nap lesz.
Fél órát utaztunk, amikor oda értünk.

Annyi mindent láttam, amit azonnal ki akarok próbálni. Nem tudtam hova menjünk először, így az óriás kerékhez indultunk.Mivel óriási sor volt átmentünk a hullámvasúthoz.  Izgatottan vártam, hogy mi kerüljünk sorra. Izgultam. Még sose ültem ilyenen. De azt tudom, hogy az életem egy hullám vasút. Van, amikor emelkedik, majd a mélybe zuhan. Csak azt nem értem: miért lent áll meg?
Amint beültünk remegni kezdtem. Szélen ültem mellettem Andris mellette Dávid.
Életem legjobb 5 perce volt a menet. Szabadnak éreztem magam, és olyan volt, mintha repülnék.

De a zuhanás volt a legjobb, mert utána mindig visszaszállt a magasba. Ez a szerkentyű reményt adott.

Ennyi lett volna. 
És tudja kinek üzenem: Minden rendbe jön! Az emlékeket nem vehetik el tőlünk!