Sajnálom...

Hát sziasztok!
Tudom "kicsit" sokat kések. De ez 4 ok miatt van:
1. Egy hete betegeskedem elég keményen és pótolnom kell.
2. Nem rég volt egy tánc gálánk, amire rengeteget próbáltunk.
3. Saci :D akivel mostanába elég gyakran járkálunk át egymáshoz.
4. A legfontosabb, hogy nincs ötletem. Amint lesz egyből hozom. Sajnálom...

- Nem rész, közérdekű -

Hahi emberek^^
Találtam tumblin egy ilyet. Ha szeretnétek csináljátok. Holnap! Péntek 13.

Szereplők

Hahi^^

Hoztam képeket a szereplőkről! Ha elképzeltétek őket nem akarok illúzió romboló lenni ne nézd tovább! ;)

                                      Natasa (15)

                                                   

                                                 

                                          Dávid (16)

                                       Letta (15)

                                             

                                          Andris (10)

      Hát ők lennének a főbb szereplők. Ha jön új fontosabb szereplő őket is berakom! :)

És egy hosszabb kihagyás után itt az új rész.  Valamint szeretnék kérni tőletek valamit. Én a való életben az "úgye" szót üvel mondom. Most is így fogom írni, de ha zavar titeket szóljatok! Jó olvasást!*.*

8. rész

Bemutatás

Reggel, már ötkor felkeltem,hogy beszélni tudjak Lettivel.
-Letta!- ébresztgettem.
-Mi van már?- morogta.
-Beszélhetnénk?
-Persze- ült fel rögtön.
- Hát.. Izé.. Nem tudom mit fogsz szólni, de légyszíves ne haragudj.
- Nati mondd már!
- Barátom van.
- Úristeeeeen!!- vigyorgott- Mesélj!
- Hát tegnap jöttünk össze.-mosolyogtam. Éreztem, ahogy  pír elönti az arcomat.
- Ez az a fiú, akivel jöttél suliba tegnap?
- Ühüm.
- Annyira örülök nektek. Ügye bemutatsz neki?
- Persze. Ma értem jön reggel. Mehetnénk együtt.
- Oksi.

6-kor felkeltettem Andrist is.  Mindenki elvégezte reggeli teendőit. Azt beszéltük meg, hogy én megyek ki előbb, és felkészítem Dávidot.
Ahogy kiléptem azzonnal megpillantottam kék szemeit.
- Szia!- köszöntött egy hosszú csókkal.
- Szia!- mosolyogtam. - Dávid!
- Igen cica?
- Nem tudnánk még plusz két főt vinni?
- Ha szeretnéd bármit.- mondta édesen. Az ajtón, ekkor lépett ki Andis, és Letti.
- Szia Andris!- köszönt a barátom.
- Szia.- mosolygott az öcsém.
- Dávid ő Nikoletta. Letti ő Dávid.
- Hali!- mosolygott barátnőm - Amúgy bármire hallgatok: Niki, Letta meg ilyenek.
- Szálljatok be a kocsiba Natival mindjárt jövünk.
Amint nem hallottak minket komolyra váltott.
- Cica nem mehetsz ma suliba. Ma gyűlés lesz. Ha ezt kihagyod nem leszel tag az biztos.
Némán bólintottam, de nem tudtam nem elmosolyodni.
- Mi az?- kérdezte nevetve
- Semmi csak, olyan aranyos vagy, amikor komoly vagy.- nevettem én is.
- Jajj te!- mondta, majd megcsókolt.
- Khm... Lehet, hogy én nem megyek suliba, de ők elkésnek.- váltam el ajkaitól. Mi is beültünk a kocsiba. Az úton Lettinek be nem állt a szája, és csak úgy dőltek a kínos kérdések.
- Dávid mit szeretnél Natitól?- kérdezte anyáskodva.
- Letta elég lesz.
- Oké. Akkor hány gyereket szeretnél?
- Hármat. -mosolygott.
- Én is- mondtam mire lepacsiztunk.
Amikor az iskola elé értünk a többiek kiszálltak, mi meg elhajtottunk.
- Na és most hova?- kérdeztem.
- Hozzám.
- Apud is otthon lesz?
- Nem, külön élünk.
- De király!- mondtam mosolyogva.

**

-Azta!- döbbentem le, amint beléptünk a házba.
- Tetszik?
- Nagyon.
- Megmutassam a szobámat?- kérdezte vigyorogva.
- Épp kérni akartam.
- Gyere.- mondta, majd összekulcsolta ujjainkat, és a tetőtér fele kezdett húzni.
- Az egy víz ágy?- kérdeztem döbbenten.
- Ráugorhatsz.
Nem kellet kétszer mondani, neki rugaszkodtam, majd az ágyra vetettem magam. Amint becsapódtam az ágy mozogni kezdett. Ezelőtt még sose feküdtem vízágyon, de nagyon tetszett. Csak élveztem, ahogy a matrac ringatózik alattam. Éreztem, ahogy egy kar fonódik a derekamra, és valaki puszit lehel a nyakamra.
- Nagyon nyugodt vagy.- jegyezte meg.
- Mert biztonságban vagyok.- motyogtam elpirulva.
Amint kimondtam szembe fordított magával.
- Hé, te elpirultál.- nevetett.
- Nem is!- tagadtam le a puszta tényt.
- De bizony! Te kis zavarba jövős- mondta, majd hosszú csókot mért ajkaimra. Éreztem, ahogyan egyre jobban pirulok, ezért, amikor levegő hiány miatt elvált a párnájába temettem a fejem. Hallottam, hogy hangosan elkezd nevetni, gondolom nem sokan reagálnak így egy csók után.
- na mi van megint elpirultál?
- Nem!
- Akkor méltóztatnál előjönni?
- Nem, jó itt.
- Akkor remélem nem bánod, ha elalszom.
- Csak nyugodtan.
Az ágy mozogni kezdett, majd Dávid átkarolt, és lefeküdt mellém.
- Most már előjöhetsz, nem látom az arcod.
Rájöttem, hogy igaza van, úgyhogy kijöttem kis vackomból, és úgy feküdtünk tovább. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de azt vettem észre, hogy Dávid egyenletesen szuszog. Valószinűleg tényleg elaludt, ahogy megígérte.

- Helyzetjelentés-

- Helyzetjelentés- 

 

 Sziasztoook!!
 Tudom kicsit kések, de értsétek meg én is iskolába járok, és nálunk is félév van, bármilyen meglepő... na szóval a lényeg, hogy próbálok még a héten. Tényleg ezer bocsánat.
Saci kedvéért kukuccs. Mert ő ezt akarja hallani. Na lényeg vasárnapra lesz rész. Emberek jegyezzétek meg, ha Sacira rájön a 45 perc Isten óvjon titeket. Legyetek jók.
Pusziiii :*

Sziasztoook! Meghoztam az újabb részt. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást :)

Nem akarlak elveszíteni

Megvártam amíg Andris végez a suliban., hogy haza vigyem. Nem Lettáékhoz. Haza a régi otthonunkba. Oda, ahol utoljára 3 hónapja jártunk. Oda, ahova a szép emlékek kötnek. A házat megtartottuk. Furcsa belegondolni, hogy régen az a ház nekünk a biztonságot jelentette. Pedig visszagondolva arra, amit Dog mondott egyáltalán nem voltunk biztonságban. Most sem vagyunk. Ha a gyilkos anyáékat ismerte, akkor rólunk is tud. Egyik órán eszembe jutott, hogy mi van, ha Andris meghal depresszióban. Nem bírja anya nélkül. Kell neki egy pót anyuka... Vagy az igazi anyánk szellemként. Ez kegyes hazugság nem lesz semmi baja. Nem ártok vele neki.

Bambulásomból testvérem óriási szürke szemei rántottak vissza. Megfogtam a kezét és elindultunk az otthonunk felé. Megálltunk a kapuban, amíg előhalásztam a kulcsomat. Az emlékek villám gyorsasággal hasítottak belém. Szép emlékek. Beléptünk a kertbe, ahol magam előtt láttam, ahogy apa biciklizni tanít. Andris pedig a szomszéd cicáját kergeti.  Anya eközben a kerttel foglalkozik. Valamilyen virágot ültet éppen. A házba belépve, mintha érezném anya sütijének az illatát. A nappalihoz érve eszembe jutott, amikor szombat esténként összebújva filmeztünk. Leültem a  kanapéra. Andris követet. Mosolygott. Esküdni mernék rá, hogy elmosolyodott.
- Nem baj, hogy ide jöttünk?
-Nem.
Uram Isten... Az öcsém megszólalt. Az édes testvérem, akit 3 hónapja nem hallottam beszélni.
- Andris... Szerintem anyáék itt vannak a házban.
- Szerintem is. Biztos nem hagynának itt a nagyvilágba egyedül. Ez veszélyes hely, figyelnek ránk.
A gyerek naivság kellet neki végig. Teljesen máshogy gondolkozik. Ő még arra emlékszik, hogy anyáék mennyire vigyáztak ránk. Nem fogta fel, hogy már nem vigyáz ránk senki. A halállal tisztába van. De azzal nem, hogy nincs aki megvédje rajtam kívül.

Még fél órát nézelődtünk. Az emlékek Andrist boldoggá tették, engem azonban elszomorítottak. Amikor nem bírtam tovább kézen fogtam és kijöttünk.


Ahogy kiléptünk a kapun megpillantottam Dávidot. Nem szóltam csak kérdőn felvontam a szemöldököm. Válaszként megvonta a vállát, mire elmosolyodtam. Öcsém nagy szürke szemeivel pislogott Dávidra.Persze, hisz nem ismeri jutott eszembe.
- Andris, ő Dávid a barátom. Dávid ő az öcsém Andris.
- Nagyon hasonlítotok.-mosolygott. Erre mi egymásra néztünk és végig mértük a másikat. Dávid erre még jobban mosolygott.
-A szemetek. Ugyanolyan.. Nati szeretnék veled beszélni.
-Rendben, de előbb haza viszem.
- Mi lenne ha kocsival mennénk?
- Jó lenne, de nincs kocsink.
- Milyen szerencse, hogy nekem van.- mondat, majd puszit nyomott az arcomra. Éreztem, ahogy a pír elönti az arcomat. Egy erős kéz megragadott, és a kocsihoz húzott. Kitettük Andris a lakásnál, mi pedig tovább hajtottunk. Nem tudom hol lehettünk, mikor megállt az autó.
Dávid kiszállt, én is így cselekedtem.
- Miről szerettél volna beszélni?- kérdeztem mosolyogva.
- Még nem tudom. Csak veled akartam lenni.- vallotta be félénken.
Erre csak elmosolyodtam, és kezéért nyúltam. Reflexből elkapta, és összekulcsolta ujjainkat.
Elkezdtünk sétálni. Nem tudtam merre megyünk, de bíztam benne.
- Volt már barátod? -törte meg a csendet.
- Igen. Miért?
- Csak érdeklődöm. És most jelen pillanatba van?
- Nincs.- nevettem.- Mi ez a pasi téma?
- Semmi, semmi.
- Tudod... Nagyon fura lánynak tűnsz. És ez tetszik. -mondta suttogva.
Huuu. Ez kínos. Mit csináljak. Most légy okos Natasa.
- Nem is vagyok fura.- dobtam be a "durcit".
- Á nem.- nevetett - csak, amiket hallok rólad. Ki nem nézném belőled, hogy ekkora állat vagy.
- Az igazgatós esetre gondolsz?- nevettem én is.
- Arra bizony. Nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen szép lány ilyen kegytelen.
- Ez ma már a második bókod. Tartsd magad kordában!- nevettem tiszta szívemből.
- Jól van te pszichopata mókus.- vigyorgott.
- Hogy mi? Pszichopata mókus?- majdnem megfulladtam a nevetéstől. Ez hogy jött?
- Igen. Hidegvérű gyilkos és egy pici ártatlan lény egyben.
- Oh.. Így már logikus.
- Nem is hallottalak még nevetni -mosolygott.
- 3 hónapja nem nevettem.. El is felejtettem milyen jó érzés. Köszönöm.- néztem rá hálásan.
- Remélem tudod, hogy nem volt ingyen.- mosolygott.
- Na mondjad mit kérsz?
- Egy puszit ide.- mondta mutogatva az arcára.
- Ha csak ennyi.- léptem oda hozzá, majd megpusziltam.














Nevetve váltam el puha arcától.
- Most már jók vagyunk?- kérdeztem nevetve.
- Mivel aranyos vagyok igen.- mondta ő is nevetve.
- Tudod..-kezdtem- még soha nem lettem ilyen hamar valakivel ennyire jóba. Már most nagyon fontos vagy számomra szóval kérlek ne hagyj el soha.
- Nem akarlak elveszíteni. Egy igaza kincs vagy.
Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. De nem értem miért. Nem igazán tiszta mit érzek. Abban biztos vagyok, hogy nem akarok nélküle élni. Kell a minden napjaimba. Boldoggá tesz, és észre sem veszem, hogy mikor leszek szomorúból vidám. Bearanyozza a napomat. Nem ismerem régóta, de már is belopta magát a szívembe. Arra eszméltem fel, hogy Dávid ajka rohamosan közelít az enyém felé. Nem tudtam mit csináljak. Akkor az ösztöneimre bízom gondoltam. Ajkaink összeforrtak, nyelve simogatta az enyémet.Szenvedélyesen, de gyengén csókolt. Kezét derekamra csúsztatta és még közelebb húzott magához, én sem haboztam egyik kezemmel hajába túrtam, másikkal pedig nyakát cirógattam. Levegő hiány miatt váltunk el. Na most jön a kínos rész gondoltam...
- Öhm.. izé.. bocsi.- röhögött kínjában.
- Nem tesz semmit. - vigyorogtam.
- Jelentet valamit?- kérdezte aggódva.
- Jelentsen?
- Jó lenne.
- Akkor igen. -nevettem.- DE beszéljük meg. Csak annyit, hogyha ez- mutattam kettőnkre- nem működik barátok maradunk.
- Nekem tetszik.-mondta mosolyogva
- Nekem is.
Közelebb jött hozzám lehelt egy puszit a szám sarkára, majd megfogta a kezem, és úgy sétáltunk tovább.


Amikor kiszálltunk a kocsijából nem csókolt meg csak átölelt. Mélyen beszívtam az illatát és szorosan öleltem.
- Tetszett ez a nap mókus?
- Nagyon.-mondtam mosolyogva.
- Holnap érted jöhetek?-  suttogta a fülembe.
- Épp kérni akartam.
- Nati!
- Igen?- néztem bele szemeibe.
- Örülök, hogy vagy nekem.- mondta, majd lágyan megcsókolt.

Sziasztok! Elnézést a késésért, de nálam is karácsony van. A 6. résszel szeretnék nektek Békés Karácsonyt kívánni. Remélem mindenki nézi, majd a Reszkessetek Betörőket. :) Ha nem hozok szilveszterig részt akkor Boldog új évet! Élvezzétek ki a téli szünetet! Puszi: Tami <3

 Meglepett

- Natasa gyere haza viszünk!

- Én is jövök?- kérdezte Dávid.

- Ha akarsz.-vonta meg a vállát a csávó.

- Akkor igen..

Dáviddal ismét hátra ültünk. Már teljesen besötétedett. 11 óra körül lehet. Az ablakon kinézve sötétséget láttam. Elképesztő volt. Bele gondoltam, hogy mik történhetnek az utcákon. Repülni akartam, hogy csak nézelődjek. Ne kelljen gondolkodnom. Szabad akarok lenni. Csak úgy eltűnni. Elfelejteni minden gondom. Senkit nem hallanék, senki nem hallana. Egyedül lehetnék. Nekem csak repülés kell.

- Megérkeztünk!- kiszálltam, de nem a háznál voltam, hanem a sikátornál.

Akkor sétálunk. Nem baj. Elindultam a lakás felé, amikor gyors lépteket hallottam magam mögött.

Megálltam, és hátra fordultam. Dávid sietett felém. 

- Haza kísérlek!- jelentette ki. 

- Kössz!

Csendesen sétáltunk egymás mellett. A ház előtt megálltam jelezve, hogy itt lakok. Ő is megállt.

- Akkor jó éjt!- köszöntem el.

- Neked is!- mosolyodott el.

Bementem a kapun. Óvatosan nyitottam ki a ház ajtaját, nehogy felkeltsek valakit. Halkan beléptem a szobába. Andris békésen szuszogott az ágyában. Letta azonban az ágyán ült, és engem nézett. Tudtam mit akar. Beszélni. Leültem mellé. 

- Natasa... Hol voltál?

- Sétáltam.

-11-ig?

-Igen.

- És ki volt az a fiú?- kérdezte vigyorogva

- Az utcán találkoztunk. CSAK haza kísért.

- Akkor jó.

- Holnap nem hiszem, hogy megyek suliba. 

- Muszáj lesz. 

- Miért is?

- Rendőrök jönnek a suliba... miattad. 

- Azért, mert megütöttem azt a segg fejet?
- Nem, azért jönnek, mert az igazgató úgy jelentette az esetet, hogy szidta a szüleidet utána megütött. Az mondta csak önvédelemből ütöttél. 

- Akkor bemegyek- mosolyodtam el. Én nyertem. Őt kirúgják én meg nem kapok semmit. - Andris?
- Nem evett semmit. Haza hoztam, bejött a szobába és csak ült. Viszont, amikor hívtam enni megszólalt. Azt mondta, hogy nélküled nem eszik. Lefürdött utána befeküdt az ágyba. 9-kor már aludt is.

-Köszönöm.-mondtam

Csak bólintott. 

Át mentem az ágyamba, és úgy ahogy voltam lefeküdtem. Sajnálom az öcsémet. Neki már nem lesz gyerekkora. Nagyon szerette anyát. Mindent együtt csináltak. Andris nagyon anyás volt. Volt. 

Reggel, amikor kiléptem a kapun egy fiú gyönyörű szemeivel találtam magam szembe. 

- Hát te?- néztem meglepődve Dávidra.

- Gondoltam elkísérlek. - mosolygott.

Olyan aranyosan mosolyog. Elindultunk az iskola felé. Amikor fél úton járhattunk ujjait rákulcsolta az enyémre. Húúú. Csak ennyi jutott eszembe. Óvatosan ránéztem, de ő csak mosolyogva nézte maga előtt az utat. Nem tudom mit jelent ez de tetszik. Oda értünk az iskolához. Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam, hogy elengedje a kezem. Vele akarok maradni. De nem tehettem. Elengedtem a kezét, és gyönyörű kék szemeibe néztem. 

- Köszönöm, hogy elkísértél.

- Részemről a megtiszteltetés.- nevetett.

- Hát akkor szia!

Éppen befele vettem az irányt, amikor egy erős kar megragadott és vissza rántott. 

- Azt hitted elengedlek?- kérdezte mosolyogva.

- Hát reméltem.

- Elhitted.- mondta, majd adott egy puszit az orromra. 

Éreztem, ahogy elönt a pír, ezért gyorsan lehajtottam a fejem. 

- Jó sulit!- mondta majd elviharzott. 

Csak néztem, ahogy távolodik utána bementem a terembe.

- Natiiii - ugrott a nyakamba Letti.

- Mi az?

- Ki az a fiú?

- Milyen fiú?

- Akivel jöttél suliba..

A csengő mentett meg a választól. Leültem az utolsó padba, és csendbe vártam a tanárt.

Azonban 2 rendőr jött be. Szemükkel körbe pásztázták a termet, és amint az egyik megpillantott oda jött hozzám. 

- Te vagy Natasa?

Bólintottam.

- Nem szeretnénk ilyen kis üggyel foglalkozni. Mindenki ugyanazt mondta. Hiszünk magának. De remélem tudja, hogy a tanára életfogytiglant is kaphat. Szóval megkérdezem. Tényleg önvédelemből cselekedett?

Bólintottam.

- Mellesleg.. Nagyon sajnálom a szüleit.- mondta azzal ki is ment.

Kösz.... Nem tudtad volna megállni, hogy ne szólj a szüleimről? Tényleg.. Kösz, hogy eszembe juttattad, milyen szar az életem. Soha nem értettem miért jó a részvét nyilvánítás. Semmi értelme. Nem segítenek azzal, hogy a fejedhez vágják, hogy ők mindig itt lesznek, és megértik milyen rossz. Teljese felesleges. Ugyanolyan elviselhetetlenül fájdalmas lesz, mint addig volt. Nem tudja őket már senki visszahozni.. Ők örökre eltűntek.