Sziasztok!:) Meghoztam a 3. részt. Remélem tetszeni fog. Valamint azt szeretném kérni, hogyha olvasod, és ne talán tetszik is segíts kicsit népszerűsíteni. Előre is köszönöm <3

Az igazgatónál

Miután elszaladtam egyenesen a mosdóba mentem. Sírtam. De nem gyengeségből. Ideges voltam. Ideges voltam, mert anyát és apát a szájára merte venni. Ő lesz a második ember, akit megfogok ÖLNI. Az első A FÉRFI lesz. Erőteljesen letöröltem a könnyeimet, és megmostam az arcom. A tükörbe néztem, de más lány nézett vissza rám. Nem én voltam.. hanem egy gyilkos. Onnan tudtam, hogy A férfi is pontosan így nézett ki. Nem tudom, miért, de tetszet az a lány a tükörbe. Elmosolyodtam. Nem a régi mosolyom volt. Teljesen új fajta vigyor, de ez is tetszett. Kezdtem megváltozni, és ez elég erőt adott arra, hogy lemenjek az igazgatóhoz, és kirúgassam a fizika tanáromat. Magabiztosan indultam el, de már nem voltam boldog. Az irodához érve bekopogtam.

- Szabad! - Kiabált ki. Amint meglátott aggódva nézett rám. Ő is tudta mi történt a szüleimmel. - Natasa baj van?

Némán bólintottam.

- Gyere ülj le - mondta és kihúzta nekem a széket.

- Jelenteni szeretnék valamit.

- Igen?
- A fizika tanárom lelkileg bántalmazott.

- Mit mondott?

- Ami a legjobban bántott, hogy azt mondta a szüleim- hosszú néma csend. Nem bírtam kimondani. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Ez kellően felidegesített, ahhoz, hogy kimondjam. - Azt mondta, hogy a szüleim öngyilkosok lettek. Miattam.

- Nem azt mondom, hogy hazudnál, de ha ez igaz el kell őt bocsátanom. Én hiszek neked, de kellenek az osztálytársaid tanúnak. Mindenkit ki kell hallgatnom, hogy tudjam mi történt pontosan.

- Rendben.

- Ki a fizika tanárod?

- Kovács tanár úr.

- 8.c-s vagy igaz?

- Igen.

- Akarsz látni valami "menőt"?- Kérdezte mosolyogva.

Némán bólintottam és követtem az igazgatót. A szobájában volt még egy ajtó, amit mindenki látott már, de senki nem tudta mi van ott. Azonban, most kinyitotta az ajtót és megértettem miért 2 cm-es luk az irodája. Az ajtó mögött hatalmas tér volt. Benne volt 2 bőrkanapé, és 1 bőr fotel. Ezekkel szembe volt egy tv. Beljebb volt egy mini konyha, ami egy hűtőből, mikroból és egy bár pultból állt. A falun tájképek voltak. Nagyon tetszettek volna régen, de most már túl vidámnak találom őket.

- Ez?- mutattam a mikrofonra, ami a dohányzó asztalon hevert.

- Az a hangos bemondóhoz kell. - mondta azzal a lendülettel el is vette, bekapcsolta és beleszólt:

- Jó napot! Jó napot! Elnézést az órák megzavarásáért, de minden 8.c-s tanulót várok az irodámba és Kovács tanár urat is. Köszönöm a figyelmet. Viszlát!- mondta aztán kikapcsolta a mikrofont. Kicsengettek. Szeretem ezt a hangot. Éles, és ha közelről halljuk fülfájást okoz. Jól esik a testi fájdalom. Megnyugtat. Ezért vágom az eremet is.  Valamiért jó érzéssel tölt el, amikor látom, hogy a karomból szépe lassan elkezd csöpögni a vér, aztán már a végén ömlik. Ennél csak az jobb, amikor belenyílal a fájdalom. Ha haza érek iskola után ma is megvágom magam. Szeretem a keddeket. Csak akkor bánthatom a kezem. Ezt én döntöttem el. Már, majdnem mosolyogtam, mert felvidítottak ezek a gondolatok, de az igazgató megszólalt.

- Natasa most beszélek a többiekkel te maradj itt.

Bólintottam. Miután becsukta maga mögött az ajtót, gondolkodni kezdtem. Mit csináljak? Régen biztosan a bőrkanapén feküdtem volna, és a mikrofonnal szórakoztam volna. Volna. Ez csak 5 betű, de mégis kegyetlen. Utálom. Ez az 5 betűből álló szavacska miatt más az életem. Rajzolni kezdtem. Nem rajzolok szépen, de egész normálisan. A két kedvenc színemet használtam: fekete és piros. A képemen egy lány volt. Fekete haj, lesírt smink. A ruhája is fekete volt. Egy vértócsában ült és a szívét szorongatta. A háta mögött egy sötét démon nyúlt  a szívéért. Majd, ha haza érek berakom a rajzos mappámba. Elég hamar kész lettem, de rajzolni már nem volt kedvem. Gondolkodtam, mit csináljak, de nem jutott eszembe semmi, ezért leültem az egyik sarokba, és a falat kezdtem bámulni. Nem tudom mennyi ideje ültem. Csak gondolkoztam. Nem akarom elfelejteni a szüleim gyilkosának arcát!