Vége vagy egy nagyon hosszú szünet

Sziasztok!
Szerintem már lehetett számítani erre a bejegyzésre.  Amint a cím is mondja még én se tudom, hogy befejezem e. De már nem tetszik ez az ötlet és szerintem elég sablonra is sikeredett. Az biztos, hogy még nagyon nagyon sokáig nem lesz rész. Először is bocsánatot szeretnék kérni amiért ilyen sokáig nem jelentkeztem. Valamint bocsánat, hogy így írtam a blogot, viszont tanultam az esetből és a következőt már úgy fogom hozni ( igen most jelen pillanatba írok 2 teljesen más témájú történetet) amikor befejeztem az egészet csak saját magamnak.
Nagyon szeretném megköszönni a támogatást Palkónak! *taps taps*
Mert mindig biztatott, hogy írjam tovább.
Nos megköszönhetném Sacinak is ugyanezt, de ő nem volt ilyen kedves.
És nagyon köszönöm annak aki olvasta a blogomat.
Most elköszönök, de nem véglegesen. ;)

Csókolom!

Nem rész!

Sziasztok!
Tudom, nagyon rég volt már rész, de van magán életem. Én is járok iskolába, és próbákra. Mivel év vége van, ezért óriási hajrába vagyok én is. Rengeteget tanulok, és már nem is csinálok mást. Témazárók sorozata előtt állok, és higgyétek el próbálok írni. Az új rész már készülőben van. Sietek, hétvégére megpróbálom hozni! Kérlek maradjatok mellettem. Köszönöm <3
Sziasztok!

Hahi emberek! Elnézést a késésért, de versenyem volt, meg drága családommal nem értünk "pár" dologban egyet, így gép eltiltásban vagyok.. . Mindegy lényegre! Szóval Sajnálom, de itt az új rész. Jó olvasást! :)

Reggel nagyon hamar felkeltem. Hajnali 3:26-ot  mutatott az ébresztőóra, de én csak kínlódtam. Az agyam egész este kattogott, így alig aludtam 2 órát. Késztetést éreztem arra, hogy elmenjek sétálni. Felöltöztem, és kiosontam a házból. Amikor épp a kerítésen akartam átmászni, egy hang szólított meg.

- Nati, hová mész?- kérdezte öcsém fáradt tekintettel.

- Még magam sem tudom.- feleltem őszintén.

- Ne hagyj itt!- könyörgött.

- Dehogy hagylak- öleltem át - Velem akarsz jönni?

Némán bólintott. Átmásztunk a kerítésen, és elkezdtünk sétálni. Andris 10 perc séta után teljesen kimerült, egyre többet ásított, és laposabbakat pislogott. Felelőtlen vagyok. Hogy gondoltam, hogy hajnali 3-kor elhozom sétálni? A legközelebbi padnál megálltunk. Nem akartam vissza menni a házba, ezért hívtam az egyetlen embert, akire számíthatok.

- Szia!- mondta álmos hangon.

- Felkeltettelek?

- Lényegtelen. Baj van?

- Nem csak...Átmehetnénk hozzád?

- Mehetnénk?- emelte ki a többes számot

- Andrissal.

- Hol vagytok most?

- Egy parkban.

- Mit csináltok ti egy... Á, mindegy majd elmeséled. Értetek megyek.- mondta, majd lerakta. 

5 perc múlva egy kocsi parkolt le mellettünk. Bemásztunk az autóba. A rövid út csendesen telt. Amikor megálltunk, akkor vettem észre, hogy a mellettem lévő csöppség elaludt. Kiszálltunk az autóból. Felemeltem Andrist, és Dáviddal együtt bementünk a házba.

- Ne hozzam én?- kérdezte.

- Ne!- mondtam durvábban, mint szerettem volna, és még jobban szorítottam öcsémet magamhoz. Felvittem a lépcsőn, és bevittem a vendégszobába. Ott lefektettem egy ágyra, és betakartam. Csendesen becsuktam magam mögött az ajtót, és átmentem Dávid szobájába.

- Elmondanád mit kerestél te az utcán hajnalban egy kis gyerekkel?

- Hát én elindultam sétálni, ő pedig jönni akart velem.

- És te miért indultál el sétálni?

- Mert nem bírtam aludni.

- Még jó, hogy holnap szombat. -mondta mosolyogva- Nem akarsz aludni?

- Nem vagyok álmos.- ráztam a fejem.

- Akkor csak fekszel.- jelentette ki.

- Oké,- nevettem- Tudnál valami pizsit adni?

Elkezdett turkálni a szekrényébe, majd elővett egy bő pólót és egy francia bugyit. 

- Neked honnan van ilyened?- kérdeztem röhögve

- A nővéremé, ha itt aludna. 

- Aha persze.- mondtam vigyorogva, majd elindultam a fürdőszoba felé. 

Ott gyorsan átöltöztem, majd vissza mentem. Dávid az ágyában feküdt egy szál bokszerben. 

- Többször kéne így lenned. - mért végig tetőtől talpig. 

- Túl jó testem van.-tettetem az egoistát.

- Ebben egyet értünk.- mondta és egy puszit helyezett az arcomra. 

- Reggel haza megyünk...- kezdtem bele, de Dávid félbe szakított.

- Dehogy mentek!

- De nem zavarunk?

- Te sosem zavarsz.

- De van egy testvérem. 

- És? Nagyon bírom. Ti sose zavartok. 

- Köszönjük.

- Semmiség.- mondta, majd lágyan megcsókolt.

Reggel telefonom csörgésére keltem. A kijelzőre pillantottam,, ami drága barátnőm nevét mondta. Lélekben felkészültem az ordibálásra. Kimentem a folyosóra és felvettem. A telefont eltartottam a fülemtől, mert Letti üvöltözni kezdet.
- Hol a retekbe vagytok?
- Ez egy csalafinta kérdés- kezdtem.
- Nagyon vicces vagy, de valahogy nincs kedvem nevetni.
- Dávidnál vagyunk.
- Gyertek haza!
- Nem!
- Mi az, hogy nem?- kérdezte hitetlenkedve.
- Töltsd együtt a napod anyuddal! Ketten.
- Rendben, de este gyertek haza!- mondta, és hallottam a hangján, hogy megbékélt.
Leraktam a telefont, majd Andrishoz néztem be. Békésen szuszogott az ágyba. Vissza mentem Dávidhoz, aki már az ágyon ült.Kócos haján nem lehetett nem mosolyogni.
- Hol voltál?- kérdezte álmos hangon
- Andrisra néztem rá.
- És engem itt hagytál?- vágott "szomorú" arcot.
- Ahogy mondod. Mit csinálunk ma?- ültem mellé az ágyra.
- Vidámpark?
- UUU! Jó!- lelkesedtem
Felkeltettem Andrist, hogy készüljön, mert vidámparkba megyünk.
1 óra alatt mindenki elkészült, és indultunk. Az út csendesen telt. Nem is emlékszem, mikor voltam... Utoljára anyáékkal pár éve. Nem! Nem gondolhatok ma rájuk. Ez egy jó nap lesz.
Fél órát utaztunk, amikor oda értünk.

Annyi mindent láttam, amit azonnal ki akarok próbálni. Nem tudtam hova menjünk először, így az óriás kerékhez indultunk.Mivel óriási sor volt átmentünk a hullámvasúthoz.  Izgatottan vártam, hogy mi kerüljünk sorra. Izgultam. Még sose ültem ilyenen. De azt tudom, hogy az életem egy hullám vasút. Van, amikor emelkedik, majd a mélybe zuhan. Csak azt nem értem: miért lent áll meg?
Amint beültünk remegni kezdtem. Szélen ültem mellettem Andris mellette Dávid.
Életem legjobb 5 perce volt a menet. Szabadnak éreztem magam, és olyan volt, mintha repülnék.

De a zuhanás volt a legjobb, mert utána mindig visszaszállt a magasba. Ez a szerkentyű reményt adott.

Ennyi lett volna. 
És tudja kinek üzenem: Minden rendbe jön! Az emlékeket nem vehetik el tőlünk! 

Nagyon hosszú kihagyás után itt az újabb rész. Köszönöm Petrának az állandó csesztetést, hogy vigyek már részt nélküle most nem olvashatnátok ezt az izét.

Jó olvasást! :)

Tag

Amikor felkeltem már besötétedett. Riadtan fordultam Dávid felé, de ő már nem volt ott. Lementem a konyhába, de ott se találtam. Már gondolkoztam, hogy lelépek, de az ajtón abban a pillanatban egy fiatal lány lépett be.

- Szia! - köszönt barátságosan. Nagyon  szimpatikus volt, gondoltam én se eszek bunkó.

- Szia!

- Natasa igaz?

- Igen, de honnan tudod?

- Dávid már mesélt rólad. Jaj, be sem mutatkoztam. Dina vagyok, Dávid nővére.- nyújtott kezet.

- Nem is tudtam, hogy van nővére. 

- Te is itt laksz?

- Nem, dehogy- mosolygott-  Dávid küldött. El kellett mennie hamarabb megkért, hogy én jöjjek érted.

- Miért?
- Én viszlek a központba.

- Te is tag vagy?

- Igen. Én nem akarlak siettetni, de indulnunk kell.

Ki mentünk a  házból. Az utcán egy sportkocsi parkolt. Nagyon tetszett, még sosem ültem ilyenben.

Dina kinyitotta a kocsit, és beszálltunk. 

- Izgulsz? -kérdezte.

- Kicsit.

- Tudod örülök, hogy találkoztál az öcsémmel.

- Én is.- mosolyogtam.

- Van testvéred?

- Igen, egy öcsém.

- Jó dolog ez a kistestvér.- mondta aranyosan. Látszik rajta, hogy mindennél jobban szereti a testvérét. 

- Ti jól kijöttök Dáviddal?

- Még sose veszekedtünk.

- Kisebb korotokba se?- képedtem el teljesen.

- Akkor se. A természetünk mindkettőnknek nyugodt. Ha valami nem úgy történt, ahogy mi akartuk, akkor is csöndbe maradtunk.

- Nálunk se volt sok vita, de azért elő fordult.

- Hány éves vagy?- kérdezte váratlanul.

- 15. 

- Tetszik a gimi?

- Általánosba járok.

- Hogyhogy.

- A baleset után pszichológushoz kellett járnom. És ő azt mondta, hogy nem kezdhetem el a közép iskolát, mert, nem beszélek, és ez új helyen nem működne.

- És újra kell, majd felvételizned?

- Nem. Igazából már jegyeket se kapok, de dolgozatokat írok. De nem lesz bizonyítványom.

- Akkor minek írsz dogákat?

- Én se tudom.

- Mondjuk, amit mesélt Dávid nem hiszem, hogy több dogát írsz.- nevetett

- Ne! Elmondta?

- Az egész csapatnak. Ezzel nem ártott semmit. Csak elmondta, hogy lány létedre egy csepp könyörület sincs  benned.

- Hát durva tudom, de...- kezdtem volna megmagyarázni erőszakkoságsom.

- Szerintem jól tetted. Én lehet még ki is nyírtam volna ezt a palit.

- Én is így tervezem. - nevettem.
Egy erdőben jártunk, majd megálltunk egy lepukkant épület előtt. Megérkeztünk. Nagy levegő nem lesz baj. Nagyon félek.
-Dávid már itt van? -kérdeztem
- Igen.
Megnyugtatott a gondolat, hogy az a kék szemű srác ott bent vár. Ahogy beléptünk a raktárba teljesen kihaltnak tűnt. Bementünk egy szobába, ahol a földön volt egy lejárat. Dina határozott léptekkel elindult, én pedig követtem őt. Amint leértünk, még kanyarogni kellett egy kicsit, de utána beértünk egy óriási helyre ami tele volt emberekkel. A többség fiú volt, de akadt pár lány is.
- Figyelem!- üvöltött Dina.
Mindenki elhalkult, és ránk figyeltek.
- Köszönöm! Szóval ő az új csaj, akiről Dávid mesélt. Fel akarjátok mérni az erejét vagy elhiszitek nekem, hogy joggal van itt?
- Megnézzük.- üvöltötték páran.
- Annyi lesz a feladatod, hogy meg kell verekedned valakivel, nem tart sokáig amíg valamelyikőtök földre kerül.
Némán bólintottam. Nem vagyok erős. Veszíteni fogok. Nem szabad, hogy az ellenfelem nyerjen. Nem hiszem, hogy akkor tag lehetnék.
- Bálint! Gyere ide.
A tömegből elő lépett egy szőke hajú közepesen magas fiú. Nem néz ki túl izmosnak. Van egy kis esélyem. A terem közepére mentünk, ahol a tömeg körbe állt minket.
- Ha azt mondom rajta, essetek egymásnak. - kiabált megint Dina.
-Egy - semmi baj van esélyem. Ha gyorsabb vagyok nála még le is győzhetem.
- Kettő - kezd hányingerem lenni, de ne már nincs visszaút.

- Három!
A srác megindult felém. Nem megyek elé. Amint elém ért elindította a jobb kezét, sikeresen elhajoltam előle. Amíg keze tovább lendült én légcsövébe bokszoltam. Ezt a cselekedetem egy sípcsontba rúgással díjazta. Egy pillanatra a fájdalommal voltam elfoglalva addig ő a gyomorszájamba vágott. Összegörnyedtem de közbe kirúgtam a lábát. Nem esett el úgyhogy a kísérletem kudarcba fulladt. Ő is megpróbálta kirúgni a lábamat, de én erre már számítottam, úgyhogy felugrottam. Amíg lába tovább lendült én arcát vettem célba és szeme alá ütöttem egyet. Meg fogta az eltalált helyet, addig én ráugrottam. Ő hanyatt esett, és én dőltem vele. Gyorsan felálltam és az oldalába rúgtam párat.
- Natasa  nyert!- Üvöltött Dina
Mindenki teli torokból üvöltött volt, aki örült, volt olyan aki elküldött. Szerintem tag lettem, bár nem vagyok benne biztos. A tömegben megpillantottam Dávidot, aki a mosolyogva engem nézett. Oda mentem hozzá,és átöleltem.
- Most mi van?- kérdeztem.
- Tag lettél.- suttogta a fülembe.
- Az egészet láttad?
- Nem, sajnos lemaradtam róla.- nevetett.
- Nagy kár. Pedig jó voltam,- nevettem én is.
- Elhiszem.
- Most mi lesz?
- Megyünk apámhoz.- mondta, azzal megfogta a kezem, és elkezdett vezetni. Kanyarogtunk a folyosókon, amikor már kihalt folyosóra értünk a falnak döntött:
- Tudod nagyon dögös vagy verekedés közbe.- beszélt az ajkaimba.
- Tudod milyen sexy lennék fog nélkül?- nevettem
- Nekem bejönne.- nevetett ő is, majd száját az enyémre tapasztotta. Finoman, és érzékien csókolt.
Elváltam tőle, mert nagyon szeretnék találkozni a főnőkkel.
- Bírj már a véreddel!- nevettem.
- Nem igazán megy- vágott "szomorú" arcot.
- Na menjünk.- vinnyogtam
- Kis túlbuzgó!- mosolygott rajtam.
Tovább mentünk a folyosón, majd egy irodához értünk. Bekopogott egy ajtón, és vártuk, hogy valaki kiszóljon.
- Gyere!
Amint meglátott engem Dog elmosolyodott.
- Nocsak! Új tag?
- Lenyomta Bálintot.- vigyorgott Dávid.
- Van erő a kis csajban!- nevetett
-Szóval Natasa!- fordult hozzám- el kéne mondanom pár dolgot.
- Dávid maradhat?- kérdeztem
- Persze.
- Szerintem nagyjából tisztába vagy mibe keveredtél. Nem fogsz tudni semmit, hogy éppen kit ölsz meg és miért, de ha én azt mondom meg kell csinálod te megcsinálod. Drogokkal is foglalkozunk. Jövő héten jön egy szállítmány, amit el kéne venni mások elől... Ha addig megtanulsz rendesen lőni jössz velünk!
Némán bólintottam.
- Most pedig mehettek haza.
Ki mentünk az ajtón. Elmosolyodtam. A gondolat, hogy elindultam azon az úton, hogy meg találjam a szüleim gyilkosát boldoggá tett. Dáviddal beültünk a kocsiba.
- Nem is mesélted, hogy van testvéred.- szólaltam meg.
- Nem kérdezted.
- Bocs -nevettem
- Tetszett a mai nap?
- Nagyon.
Az út haza csendesen telt, mindketten gondolatainkba mélyedtünk. Amikor a ház elé értünk kiszálltunk.
Amint fellépet a járdára szorosan átöleltem
- Köszönöm- suttogtam a fülébe. Gondolom megértette mire mondom, mert nem válaszolt, hanem hátrébb tolt a szemembe nézett és megcsókolt.

Sajnálom...

Hát sziasztok!
Tudom "kicsit" sokat kések. De ez 4 ok miatt van:
1. Egy hete betegeskedem elég keményen és pótolnom kell.
2. Nem rég volt egy tánc gálánk, amire rengeteget próbáltunk.
3. Saci :D akivel mostanába elég gyakran járkálunk át egymáshoz.
4. A legfontosabb, hogy nincs ötletem. Amint lesz egyből hozom. Sajnálom...

- Nem rész, közérdekű -

Hahi emberek^^
Találtam tumblin egy ilyet. Ha szeretnétek csináljátok. Holnap! Péntek 13.

Szereplők

Hahi^^

Hoztam képeket a szereplőkről! Ha elképzeltétek őket nem akarok illúzió romboló lenni ne nézd tovább! ;)

                                      Natasa (15)

                                                   

                                                 

                                          Dávid (16)

                                       Letta (15)

                                             

                                          Andris (10)

      Hát ők lennének a főbb szereplők. Ha jön új fontosabb szereplő őket is berakom! :)

És egy hosszabb kihagyás után itt az új rész.  Valamint szeretnék kérni tőletek valamit. Én a való életben az "úgye" szót üvel mondom. Most is így fogom írni, de ha zavar titeket szóljatok! Jó olvasást!*.*

8. rész

Bemutatás

Reggel, már ötkor felkeltem,hogy beszélni tudjak Lettivel.
-Letta!- ébresztgettem.
-Mi van már?- morogta.
-Beszélhetnénk?
-Persze- ült fel rögtön.
- Hát.. Izé.. Nem tudom mit fogsz szólni, de légyszíves ne haragudj.
- Nati mondd már!
- Barátom van.
- Úristeeeeen!!- vigyorgott- Mesélj!
- Hát tegnap jöttünk össze.-mosolyogtam. Éreztem, ahogy  pír elönti az arcomat.
- Ez az a fiú, akivel jöttél suliba tegnap?
- Ühüm.
- Annyira örülök nektek. Ügye bemutatsz neki?
- Persze. Ma értem jön reggel. Mehetnénk együtt.
- Oksi.

6-kor felkeltettem Andrist is.  Mindenki elvégezte reggeli teendőit. Azt beszéltük meg, hogy én megyek ki előbb, és felkészítem Dávidot.
Ahogy kiléptem azzonnal megpillantottam kék szemeit.
- Szia!- köszöntött egy hosszú csókkal.
- Szia!- mosolyogtam. - Dávid!
- Igen cica?
- Nem tudnánk még plusz két főt vinni?
- Ha szeretnéd bármit.- mondta édesen. Az ajtón, ekkor lépett ki Andis, és Letti.
- Szia Andris!- köszönt a barátom.
- Szia.- mosolygott az öcsém.
- Dávid ő Nikoletta. Letti ő Dávid.
- Hali!- mosolygott barátnőm - Amúgy bármire hallgatok: Niki, Letta meg ilyenek.
- Szálljatok be a kocsiba Natival mindjárt jövünk.
Amint nem hallottak minket komolyra váltott.
- Cica nem mehetsz ma suliba. Ma gyűlés lesz. Ha ezt kihagyod nem leszel tag az biztos.
Némán bólintottam, de nem tudtam nem elmosolyodni.
- Mi az?- kérdezte nevetve
- Semmi csak, olyan aranyos vagy, amikor komoly vagy.- nevettem én is.
- Jajj te!- mondta, majd megcsókolt.
- Khm... Lehet, hogy én nem megyek suliba, de ők elkésnek.- váltam el ajkaitól. Mi is beültünk a kocsiba. Az úton Lettinek be nem állt a szája, és csak úgy dőltek a kínos kérdések.
- Dávid mit szeretnél Natitól?- kérdezte anyáskodva.
- Letta elég lesz.
- Oké. Akkor hány gyereket szeretnél?
- Hármat. -mosolygott.
- Én is- mondtam mire lepacsiztunk.
Amikor az iskola elé értünk a többiek kiszálltak, mi meg elhajtottunk.
- Na és most hova?- kérdeztem.
- Hozzám.
- Apud is otthon lesz?
- Nem, külön élünk.
- De király!- mondtam mosolyogva.

**

-Azta!- döbbentem le, amint beléptünk a házba.
- Tetszik?
- Nagyon.
- Megmutassam a szobámat?- kérdezte vigyorogva.
- Épp kérni akartam.
- Gyere.- mondta, majd összekulcsolta ujjainkat, és a tetőtér fele kezdett húzni.
- Az egy víz ágy?- kérdeztem döbbenten.
- Ráugorhatsz.
Nem kellet kétszer mondani, neki rugaszkodtam, majd az ágyra vetettem magam. Amint becsapódtam az ágy mozogni kezdett. Ezelőtt még sose feküdtem vízágyon, de nagyon tetszett. Csak élveztem, ahogy a matrac ringatózik alattam. Éreztem, ahogy egy kar fonódik a derekamra, és valaki puszit lehel a nyakamra.
- Nagyon nyugodt vagy.- jegyezte meg.
- Mert biztonságban vagyok.- motyogtam elpirulva.
Amint kimondtam szembe fordított magával.
- Hé, te elpirultál.- nevetett.
- Nem is!- tagadtam le a puszta tényt.
- De bizony! Te kis zavarba jövős- mondta, majd hosszú csókot mért ajkaimra. Éreztem, ahogyan egyre jobban pirulok, ezért, amikor levegő hiány miatt elvált a párnájába temettem a fejem. Hallottam, hogy hangosan elkezd nevetni, gondolom nem sokan reagálnak így egy csók után.
- na mi van megint elpirultál?
- Nem!
- Akkor méltóztatnál előjönni?
- Nem, jó itt.
- Akkor remélem nem bánod, ha elalszom.
- Csak nyugodtan.
Az ágy mozogni kezdett, majd Dávid átkarolt, és lefeküdt mellém.
- Most már előjöhetsz, nem látom az arcod.
Rájöttem, hogy igaza van, úgyhogy kijöttem kis vackomból, és úgy feküdtünk tovább. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de azt vettem észre, hogy Dávid egyenletesen szuszog. Valószinűleg tényleg elaludt, ahogy megígérte.

- Helyzetjelentés-

- Helyzetjelentés- 

 

 Sziasztoook!!
 Tudom kicsit kések, de értsétek meg én is iskolába járok, és nálunk is félév van, bármilyen meglepő... na szóval a lényeg, hogy próbálok még a héten. Tényleg ezer bocsánat.
Saci kedvéért kukuccs. Mert ő ezt akarja hallani. Na lényeg vasárnapra lesz rész. Emberek jegyezzétek meg, ha Sacira rájön a 45 perc Isten óvjon titeket. Legyetek jók.
Pusziiii :*

Sziasztoook! Meghoztam az újabb részt. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást :)

Nem akarlak elveszíteni

Megvártam amíg Andris végez a suliban., hogy haza vigyem. Nem Lettáékhoz. Haza a régi otthonunkba. Oda, ahol utoljára 3 hónapja jártunk. Oda, ahova a szép emlékek kötnek. A házat megtartottuk. Furcsa belegondolni, hogy régen az a ház nekünk a biztonságot jelentette. Pedig visszagondolva arra, amit Dog mondott egyáltalán nem voltunk biztonságban. Most sem vagyunk. Ha a gyilkos anyáékat ismerte, akkor rólunk is tud. Egyik órán eszembe jutott, hogy mi van, ha Andris meghal depresszióban. Nem bírja anya nélkül. Kell neki egy pót anyuka... Vagy az igazi anyánk szellemként. Ez kegyes hazugság nem lesz semmi baja. Nem ártok vele neki.

Bambulásomból testvérem óriási szürke szemei rántottak vissza. Megfogtam a kezét és elindultunk az otthonunk felé. Megálltunk a kapuban, amíg előhalásztam a kulcsomat. Az emlékek villám gyorsasággal hasítottak belém. Szép emlékek. Beléptünk a kertbe, ahol magam előtt láttam, ahogy apa biciklizni tanít. Andris pedig a szomszéd cicáját kergeti.  Anya eközben a kerttel foglalkozik. Valamilyen virágot ültet éppen. A házba belépve, mintha érezném anya sütijének az illatát. A nappalihoz érve eszembe jutott, amikor szombat esténként összebújva filmeztünk. Leültem a  kanapéra. Andris követet. Mosolygott. Esküdni mernék rá, hogy elmosolyodott.
- Nem baj, hogy ide jöttünk?
-Nem.
Uram Isten... Az öcsém megszólalt. Az édes testvérem, akit 3 hónapja nem hallottam beszélni.
- Andris... Szerintem anyáék itt vannak a házban.
- Szerintem is. Biztos nem hagynának itt a nagyvilágba egyedül. Ez veszélyes hely, figyelnek ránk.
A gyerek naivság kellet neki végig. Teljesen máshogy gondolkozik. Ő még arra emlékszik, hogy anyáék mennyire vigyáztak ránk. Nem fogta fel, hogy már nem vigyáz ránk senki. A halállal tisztába van. De azzal nem, hogy nincs aki megvédje rajtam kívül.

Még fél órát nézelődtünk. Az emlékek Andrist boldoggá tették, engem azonban elszomorítottak. Amikor nem bírtam tovább kézen fogtam és kijöttünk.


Ahogy kiléptünk a kapun megpillantottam Dávidot. Nem szóltam csak kérdőn felvontam a szemöldököm. Válaszként megvonta a vállát, mire elmosolyodtam. Öcsém nagy szürke szemeivel pislogott Dávidra.Persze, hisz nem ismeri jutott eszembe.
- Andris, ő Dávid a barátom. Dávid ő az öcsém Andris.
- Nagyon hasonlítotok.-mosolygott. Erre mi egymásra néztünk és végig mértük a másikat. Dávid erre még jobban mosolygott.
-A szemetek. Ugyanolyan.. Nati szeretnék veled beszélni.
-Rendben, de előbb haza viszem.
- Mi lenne ha kocsival mennénk?
- Jó lenne, de nincs kocsink.
- Milyen szerencse, hogy nekem van.- mondat, majd puszit nyomott az arcomra. Éreztem, ahogy a pír elönti az arcomat. Egy erős kéz megragadott, és a kocsihoz húzott. Kitettük Andris a lakásnál, mi pedig tovább hajtottunk. Nem tudom hol lehettünk, mikor megállt az autó.
Dávid kiszállt, én is így cselekedtem.
- Miről szerettél volna beszélni?- kérdeztem mosolyogva.
- Még nem tudom. Csak veled akartam lenni.- vallotta be félénken.
Erre csak elmosolyodtam, és kezéért nyúltam. Reflexből elkapta, és összekulcsolta ujjainkat.
Elkezdtünk sétálni. Nem tudtam merre megyünk, de bíztam benne.
- Volt már barátod? -törte meg a csendet.
- Igen. Miért?
- Csak érdeklődöm. És most jelen pillanatba van?
- Nincs.- nevettem.- Mi ez a pasi téma?
- Semmi, semmi.
- Tudod... Nagyon fura lánynak tűnsz. És ez tetszik. -mondta suttogva.
Huuu. Ez kínos. Mit csináljak. Most légy okos Natasa.
- Nem is vagyok fura.- dobtam be a "durcit".
- Á nem.- nevetett - csak, amiket hallok rólad. Ki nem nézném belőled, hogy ekkora állat vagy.
- Az igazgatós esetre gondolsz?- nevettem én is.
- Arra bizony. Nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen szép lány ilyen kegytelen.
- Ez ma már a második bókod. Tartsd magad kordában!- nevettem tiszta szívemből.
- Jól van te pszichopata mókus.- vigyorgott.
- Hogy mi? Pszichopata mókus?- majdnem megfulladtam a nevetéstől. Ez hogy jött?
- Igen. Hidegvérű gyilkos és egy pici ártatlan lény egyben.
- Oh.. Így már logikus.
- Nem is hallottalak még nevetni -mosolygott.
- 3 hónapja nem nevettem.. El is felejtettem milyen jó érzés. Köszönöm.- néztem rá hálásan.
- Remélem tudod, hogy nem volt ingyen.- mosolygott.
- Na mondjad mit kérsz?
- Egy puszit ide.- mondta mutogatva az arcára.
- Ha csak ennyi.- léptem oda hozzá, majd megpusziltam.














Nevetve váltam el puha arcától.
- Most már jók vagyunk?- kérdeztem nevetve.
- Mivel aranyos vagyok igen.- mondta ő is nevetve.
- Tudod..-kezdtem- még soha nem lettem ilyen hamar valakivel ennyire jóba. Már most nagyon fontos vagy számomra szóval kérlek ne hagyj el soha.
- Nem akarlak elveszíteni. Egy igaza kincs vagy.
Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. De nem értem miért. Nem igazán tiszta mit érzek. Abban biztos vagyok, hogy nem akarok nélküle élni. Kell a minden napjaimba. Boldoggá tesz, és észre sem veszem, hogy mikor leszek szomorúból vidám. Bearanyozza a napomat. Nem ismerem régóta, de már is belopta magát a szívembe. Arra eszméltem fel, hogy Dávid ajka rohamosan közelít az enyém felé. Nem tudtam mit csináljak. Akkor az ösztöneimre bízom gondoltam. Ajkaink összeforrtak, nyelve simogatta az enyémet.Szenvedélyesen, de gyengén csókolt. Kezét derekamra csúsztatta és még közelebb húzott magához, én sem haboztam egyik kezemmel hajába túrtam, másikkal pedig nyakát cirógattam. Levegő hiány miatt váltunk el. Na most jön a kínos rész gondoltam...
- Öhm.. izé.. bocsi.- röhögött kínjában.
- Nem tesz semmit. - vigyorogtam.
- Jelentet valamit?- kérdezte aggódva.
- Jelentsen?
- Jó lenne.
- Akkor igen. -nevettem.- DE beszéljük meg. Csak annyit, hogyha ez- mutattam kettőnkre- nem működik barátok maradunk.
- Nekem tetszik.-mondta mosolyogva
- Nekem is.
Közelebb jött hozzám lehelt egy puszit a szám sarkára, majd megfogta a kezem, és úgy sétáltunk tovább.


Amikor kiszálltunk a kocsijából nem csókolt meg csak átölelt. Mélyen beszívtam az illatát és szorosan öleltem.
- Tetszett ez a nap mókus?
- Nagyon.-mondtam mosolyogva.
- Holnap érted jöhetek?-  suttogta a fülembe.
- Épp kérni akartam.
- Nati!
- Igen?- néztem bele szemeibe.
- Örülök, hogy vagy nekem.- mondta, majd lágyan megcsókolt.

Sziasztok! Elnézést a késésért, de nálam is karácsony van. A 6. résszel szeretnék nektek Békés Karácsonyt kívánni. Remélem mindenki nézi, majd a Reszkessetek Betörőket. :) Ha nem hozok szilveszterig részt akkor Boldog új évet! Élvezzétek ki a téli szünetet! Puszi: Tami <3

 Meglepett

- Natasa gyere haza viszünk!

- Én is jövök?- kérdezte Dávid.

- Ha akarsz.-vonta meg a vállát a csávó.

- Akkor igen..

Dáviddal ismét hátra ültünk. Már teljesen besötétedett. 11 óra körül lehet. Az ablakon kinézve sötétséget láttam. Elképesztő volt. Bele gondoltam, hogy mik történhetnek az utcákon. Repülni akartam, hogy csak nézelődjek. Ne kelljen gondolkodnom. Szabad akarok lenni. Csak úgy eltűnni. Elfelejteni minden gondom. Senkit nem hallanék, senki nem hallana. Egyedül lehetnék. Nekem csak repülés kell.

- Megérkeztünk!- kiszálltam, de nem a háznál voltam, hanem a sikátornál.

Akkor sétálunk. Nem baj. Elindultam a lakás felé, amikor gyors lépteket hallottam magam mögött.

Megálltam, és hátra fordultam. Dávid sietett felém. 

- Haza kísérlek!- jelentette ki. 

- Kössz!

Csendesen sétáltunk egymás mellett. A ház előtt megálltam jelezve, hogy itt lakok. Ő is megállt.

- Akkor jó éjt!- köszöntem el.

- Neked is!- mosolyodott el.

Bementem a kapun. Óvatosan nyitottam ki a ház ajtaját, nehogy felkeltsek valakit. Halkan beléptem a szobába. Andris békésen szuszogott az ágyában. Letta azonban az ágyán ült, és engem nézett. Tudtam mit akar. Beszélni. Leültem mellé. 

- Natasa... Hol voltál?

- Sétáltam.

-11-ig?

-Igen.

- És ki volt az a fiú?- kérdezte vigyorogva

- Az utcán találkoztunk. CSAK haza kísért.

- Akkor jó.

- Holnap nem hiszem, hogy megyek suliba. 

- Muszáj lesz. 

- Miért is?

- Rendőrök jönnek a suliba... miattad. 

- Azért, mert megütöttem azt a segg fejet?
- Nem, azért jönnek, mert az igazgató úgy jelentette az esetet, hogy szidta a szüleidet utána megütött. Az mondta csak önvédelemből ütöttél. 

- Akkor bemegyek- mosolyodtam el. Én nyertem. Őt kirúgják én meg nem kapok semmit. - Andris?
- Nem evett semmit. Haza hoztam, bejött a szobába és csak ült. Viszont, amikor hívtam enni megszólalt. Azt mondta, hogy nélküled nem eszik. Lefürdött utána befeküdt az ágyba. 9-kor már aludt is.

-Köszönöm.-mondtam

Csak bólintott. 

Át mentem az ágyamba, és úgy ahogy voltam lefeküdtem. Sajnálom az öcsémet. Neki már nem lesz gyerekkora. Nagyon szerette anyát. Mindent együtt csináltak. Andris nagyon anyás volt. Volt. 

Reggel, amikor kiléptem a kapun egy fiú gyönyörű szemeivel találtam magam szembe. 

- Hát te?- néztem meglepődve Dávidra.

- Gondoltam elkísérlek. - mosolygott.

Olyan aranyosan mosolyog. Elindultunk az iskola felé. Amikor fél úton járhattunk ujjait rákulcsolta az enyémre. Húúú. Csak ennyi jutott eszembe. Óvatosan ránéztem, de ő csak mosolyogva nézte maga előtt az utat. Nem tudom mit jelent ez de tetszik. Oda értünk az iskolához. Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam, hogy elengedje a kezem. Vele akarok maradni. De nem tehettem. Elengedtem a kezét, és gyönyörű kék szemeibe néztem. 

- Köszönöm, hogy elkísértél.

- Részemről a megtiszteltetés.- nevetett.

- Hát akkor szia!

Éppen befele vettem az irányt, amikor egy erős kar megragadott és vissza rántott. 

- Azt hitted elengedlek?- kérdezte mosolyogva.

- Hát reméltem.

- Elhitted.- mondta, majd adott egy puszit az orromra. 

Éreztem, ahogy elönt a pír, ezért gyorsan lehajtottam a fejem. 

- Jó sulit!- mondta majd elviharzott. 

Csak néztem, ahogy távolodik utána bementem a terembe.

- Natiiii - ugrott a nyakamba Letti.

- Mi az?

- Ki az a fiú?

- Milyen fiú?

- Akivel jöttél suliba..

A csengő mentett meg a választól. Leültem az utolsó padba, és csendbe vártam a tanárt.

Azonban 2 rendőr jött be. Szemükkel körbe pásztázták a termet, és amint az egyik megpillantott oda jött hozzám. 

- Te vagy Natasa?

Bólintottam.

- Nem szeretnénk ilyen kis üggyel foglalkozni. Mindenki ugyanazt mondta. Hiszünk magának. De remélem tudja, hogy a tanára életfogytiglant is kaphat. Szóval megkérdezem. Tényleg önvédelemből cselekedett?

Bólintottam.

- Mellesleg.. Nagyon sajnálom a szüleit.- mondta azzal ki is ment.

Kösz.... Nem tudtad volna megállni, hogy ne szólj a szüleimről? Tényleg.. Kösz, hogy eszembe juttattad, milyen szar az életem. Soha nem értettem miért jó a részvét nyilvánítás. Semmi értelme. Nem segítenek azzal, hogy a fejedhez vágják, hogy ők mindig itt lesznek, és megértik milyen rossz. Teljese felesleges. Ugyanolyan elviselhetetlenül fájdalmas lesz, mint addig volt. Nem tudja őket már senki visszahozni.. Ők örökre eltűntek. 

Sziasztok! Ez nem rész.. arra gondoltam mondok pár mondatot magamról, mert leírásban nem szeretném :) Szóval, ha én nem érdekellek akkor ne olvasd tovább ;)



Sziasztok mégegyszer! :D
Az igazi nevem Tamara, de nem szeretem. 15 éves vagyok és 9.-es. Nagyon szeretek írni, de ez még elég gyenge próbálkozás... Amúgy táncolok. És szabad időmben fotózok.



 Egy kis érdekesség a blogról:

A főszereplőnek (Natasának), azért lett öccse, mert nekem is az van. Amikor a lány Andrissal van azt a részt nehezebb írnom, mert az a fiú tulajdonképpen a testvérem. Ő az egyetlen karakter, akit igazi ember tulajdonságával ruháztam fel. A blogot már tavaly év vége felé elkezdtem írni, de nyáron ez abba maradt. Ezt régen csak akkor írtam, amikor szomorú voltam... de már bármikor jön az ichlet írni kell :D De, amikor rossz kedvem van szerintem sokkal jobban írok. De még úgyse jó.
Leírok még egy érdekességet(ha ezt annak lehet nevezni). A blogot én elősször egy füzetbe írom ami mindig nálam van. És a margónál tele van fogalmakkal amiket felakarok használni.



Hát ennyi lenne! Ha végig olvastad köszönöm, ha nem az se baj. Mondjuk akkor nem látnátok a végét..... Éljen a Tamara logika... Na sziasztok! :S ♥

Sziasztok! :) Meghoztam az 5. részt. Őszinte leszek tippem nem volt, hogy hol fejezzem be, ezért ez egy kicsit hosszabb rész lesz. Remélem tetszeni fog jó olvasást! <3 

Nem bízom bennük....

 Nem tudom, hogy 2 vagy 3 órát sétáltam, de egy sikátorban kötöttem ki. Leültem egy kuka mellé és elkezdtem sírni. Félholtra vertem egy embert. Egy érző lényt. Igaz ártott nekem, de megoldhattam volna másképp is. Nem. Ezt el kell felejtenem. Meg kellet tennem. Hálásnak kellene lennie, hogy nem öltem meg... de majd erre is sort kerítünk. Ezen a gondolaton mosolyogni támadt kedvem. Bambulásomból egy mély férfi hang hozott vissza:

- Natasa! 

Ránéztem ezzel jelezve, hogy én vagyok. 

- Gyere velem.

Megráztam a fejem. 

- Én nem akartam ezt, de...-elkezdtem hátrálni- Fiúk gyertek!
2 férfi lépett elő. Tudtam, hogy semmi esélyem nincs ellenük, ezért nem ellenkeztem,amikor felkaptak és beraktak egy autóba. Nem szólaltam meg a kocsiba feleslegesnek találtam, hogy kiabáljak. Úgyse hallja meg senki. Vettem egy mély lélegzetet és rászántam magam, hogy alaposabban körül nézzek. A kocsiba amibe ültem nagy volt. Az anyósülésnél ült a 2 férfi, akik beraktak. Előttem ült, az az ember, aki beszélt velem. A csomagtartóban ültem és mellettem egy 16 év körüli fiú volt. Néztük egymást egy darabig, majd megszólalt:

- Jól viseled.

Csak megvontam a vállam. 

- Nálad ez minden napos? -kérdezte kedvesen.

Csak mosolyogva megráztam a fejem. 

- Néma vagy?- kérdezte komolyan.

Meg ismételtem az előző mozdulatot. 

- Akkor miért nem beszélsz?

Legyintettem a kezemmel, hogy hosszú és amúgy sem rá tartozik.

- Dávid hagyjad szegény lányt.

Bólintott azzal előre fordult. Amíg beszélt volt időm végig mérni. Hideg kék szem. Fekete haj. Fekete felső és koptatott farmer. Helyes fiú. A kocsi lassított, majd megállt. 

- Kiszállás- mondta az egyik férfi és kivett a kocsiból. Nem értem miért cipelnek van két lábam tudok járni. Egy szobába cipeltek, ahol volt egy fotel egy íróasztal és 2 szék. Leültettek az egyik székbe és oda kötöztek. Ez teljesen felesleges mert hova szöknék?

Dávid leült a másik székre. Az őrök ránk zárták az ajtót. Most már érdekel ebből mi lesz. Megölnek? Megkínoznak? Megerőszakolnak? Eladnak? Innen nem fogok kijutni úgyhogy felesleges aggódnom. Elkezdtem rágni a számat az megnyugtat. Éreztem, hogy valaki néz, ezért tekintetemet Dávidra kaptam. 

- Nem félsz?

Megráztam a fejem.

-Akkor miért harapdálod a szádat?
- Megnyugtat- feleltem és én magam is meglepődtem, hogy megszólaltam. 

- Jéééé tudsz beszélni -lelkesült- Hogy hívnak?

- Natasa. Mit akarnak tőlem?

- Mégis félsz. - mosolygott kedvesen.

- Nem, csak kíváncsi vagyok. 

Dávid válaszra nyitotta a száját, de nyílt az ajtó. Egy negyvenes éveiben járó férfi lépett be. Sötét barna haj. Méreg zöld szem. 

- Szervusz Natasa! Dog vagyok.

Ennél jobb becenevet nem tudtál volna kitalálni? Gondoltam. 

Néztem ahogy a férfi leül a fotelbe. 

- Gondolom érdekel miért vagy itt.

Bólintottam.

- A szüleid nekem dolgoztak. Nagyon fontos emberek voltak. Tudom ki ölte meg őket.- Ez az ember segíteni akar nekem, de honnan tudja, hogy élek?

- Amióta meghaltak figyelünk téged és az öcsédet.Tudom mit műveltél a tanároddal. Láttuk, hogy nagyon hasonlítasz apádra, ezért be  akarunk venni a cégbe. Kérdezz bátran.

Dávidra néztem, aki egyből megértett. 

- Apa nem fog beszélni.

- Akkor, hogy fog kérdezni?

Valahogy a fiú megértette mit akarok mondani. Nem tudom, hogy csináljuk de én is megértem őt.

- Elmondja nekem.

- Rendben.

- Milyen cég ez?

- Gonosz ebereket tüntetünk el legyen elég ennyi. 

- Mit csinált itt az apja és az anyja?

- Ezt majd csak akkor mondhatom el, ha tag leszel. Nem mondhatok többet egyenlőre sajnálom. 

Gondolkodtam egy ideig, aztán megszólaltam.

- Bene vagyok! De csak akkor, ha én ölhetem meg a szüleim gyilkosát. 

- Rendben.- nyújtott kezet, de aztán rájött, hogy ki vagyok kötözve. -Fiam engedd el!

Dávid oda jött a székemhez és eloldozott. Hálásan néztem rá ugyanis a kötél vágta a csuklómat. 

Ismét kezet nyújtott.

- Örültem Natasa!
- Úgy szintén.

Elengedte a kezem és kiviharzott a szobából.

Ez érdekes volt. Segíteni akar nekem. Vajon miért? Nem bízom bennük. Ha el is visznek a gyilkoshoz csakis azért, hogy engem is megöljön. DE nem érdekel. Ennél a világnál már csak jobb helyre kerülhetek. Az öcsém is biztonságban van. Nem zavar, ha meg akarnak ölni nincs ok  amiért éljek.

- Nem is tudtam, hogy életet akarsz oltani - Törte meg a csendet Dávid.

- Mindenkinek vannak vágyai. - vontam meg a vállam.

- Beteg vagy- mondta mosolyogva.- Sajnálom a szüleidet..-mondta csendesen 

- Köszi.

Utálom, ha együtt éreznek velem. Olyan, mintha gyenge lennék és nem bírnék el ekkora terhet. Igaz tényleg nem, de nem kell segítség. Dávidtól tényleg jól esett. 

- Nem tudod mikor mehetek el?-kérdeztem

- Apa majd küldd egy embert, és haza visz. 

Bólintottam. Elkezdtem a karkötőimmel bíbelődni, így meg villantak a hegek. Ő egyből észrevette és elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Te vágod magad? 

Erre a kérdésre csak elmosolyodtam. Még senki nem vette észre ezért a kérdést sem hallottam. Kellemes érzés fogott el. Olyan, mintha őrültek tartana, de valamilyen szinten megérti. 

Bárcsak őrült lennék. Gyógyszereket kapsz azért mert másképp gondolkodsz. Senki nem őrült teljesen. Akinél egy kis gubanc van megy a diliházba. Milyen jó dolgom lenne ott. Nem kéne megszólalnom, mert ott ez teljesen elfogadott lenne. Este pedig be vinnének a szobámba, ahol csak egy ágy van.  Ülnék a sötétbe egyedül. Az emberektől távol. Szép álom, de ez csak álom. 

- Natasa figyelsz?
Ránéztem, és bólintottam. Felhúzta a pólója ujját, így szabaddá téve az alkarját, ami tele volt hegekkel. De ezek másmilyenek voltak. Dátumok voltak belevéve a kezébe. 

- Ezek gyönyörűek!- Szólaltam meg csodálkozva. 

- Tényleg tetszenek?- nevetett

- Nagyon.

Amint ezt kimondtam elő kapott egy bicskát és elkezdte vágni magát az ere alatt 4 ujjnyival. Amikor végzett megmutatta: 2013.05.13. 

- Ezt miért?

- Ma ismertelek meg.-vonta meg a vállát. 

Elő vettem a pengémet és én is elkezdtem bele vésni a dátumot. Első próbálkozáshoz képest tűrhető lett. Amint meglátta, hogy én is a dátumot csináltam elmosolyodott. Nem tudom miért,de örültem, hogy boldog. Abban a pillanatban bejött egy kigyúrt állat 

- Natasa gyere haza viszünk!

- Én is jövök?- kérdezte Dávid.

- Ha akarsz.- vonta meg a vállát a csávó.

- Akkor jövök....

Remélem tetszett :) köszi ha elolvastad <3

- Nem rész-
Sziasztook :) Barátnőm elkezdett blogot írni.
Nézzetek be hozzá, ha van kedvetek. köszii :)  
http://www.ezlettem.blogspot.hu/
ui.: megpróbálok holnap részt hozni, de nem ígérem biztosra. :) <3

Hát itt lenne a 4. fejezet.. jó olvasást :*

Megérdemelte

Az igazgató idegesen jött be a szobába.

- Natasa.

Felé fordultam.

-A többi diák ugyanazt mondja, amit te. Viszont a tanárod tagadja. Kijönnél hozzánk egy pillanatra?

Bólintottam. Amint kiléptem megláttam a tanáromat. Faarccal ül az igazgatói asztallal szemben. Ahogy meglátott félelem tükröződött a szeméből. Tudja mire vagyok képes. Ez tetszik. A félelem, amit az arcáról lehet leolvasni megnyugtat. Még vetettem rá egy gyilkos pillantást. a csendet az igazgató törte meg.

- Natasa, kérlek ülj le a székembe.

Nézegettem egy darabig a széket. Fekete bőr. Gyönyörű.

Leültem a tanárommal szembe.

- Nos- kezdte az igazgató- Kovács tanár úr.. Natasától már hallottam mi történt, de az ön verziójára is kíváncsi lennék. Elmesélné mi történt?

- Természetesen igazgató úr. Kihívtam Natasát felelni, ő nem volt hajlandó megszólalni, ezért beírtam neki az egyest, és hozzáfűztem, hogyha így folytatja nem megy középiskolába.

Gúnyos mosollyal és lenéző tekintettel néztem rá. Ő nem mert a szemembe nézni. Az igazgató észrevette, hogy nem fogunk megszólalni, ezért ő folytatta:

- Ugye tudta, hogy a lányt nem szabad feleltetni?

- Tudtam.

- Akkor miért tette?
- Mert kevés jegye van nem kivételezhetek vele.

- De.

- Miért?

- Mert senkivel nem beszél, csak az öccsével.

- Ez nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy Nikolettával rengeteget beszélnek.

- Ez nem igaz. - szólaltam meg- Amikor otthon laktam, akkor beszéltem vele utoljára normálisan.

- Hazudsz. Elvárod, hogy kivételezzenek veled, mert a szüleid a föld alatt vannak. Én azonban átlátok rajtad hülyegyerek. - Üvöltötte. Megint bántotta a szüleimet ezt nem hagyhatom. Az igazgató döbbenten állt én azonban ordibálni kezdtem.

- Mégis maga ki a f*szom, hogy a szüleimet a szájára vegye?  Maga tényleg ekkora nyomorék? Ön szerint én azt akartam, hogy Lettáékhoz költözzek? - ököllel megütöttem az arcát, de folytattam- Minden szétesik körülöttem. A szüleim nem élnek. Az öcsém esélyes, hogy meg fog halni depresszióban.

 Egyedül vagyok ebbe a szaros világba. - Amilyen erősen tudtam sípcsonton rúgtam, erre ő összeesett. Az oldalába rúgtam, és betörtem az orrát. Amikor végeztem elakartam onnan menni, de megfogta a lábam és a földre rántott. Erősen megütötte a számat, ami elkezdett vérezni. A következő ütés a bal szememet érte,amit ezáltal nem tudtam kinyitni. Elmosolyodtam.

- Így állunk? - kérdeztem, majd a véres nyálamat a szemébe köptem, amíg ezzel el volt foglalva gyomorszájon tapostam. Az igazgató ledermedve bámulta a fizika tanár ájult testét. Megtöröltem a számat és kiviharoztam az igazgatói irodából. Magam mögött hagytam az iskolát, és az első kanyarnál elfordultam balra.

-  NEM RÉSZ-
Sziasztok! :) Eldöntöttem, hogy megpróbálok hetenként részt hozni. Én nem szeretem, ha úgy blogolnak, hogy pl.: 5 megjegyzés és hozom a kövi részt. DE azt megértem, hogy várják a commenteket. És én is azt szeretném kérni, hogyha itt jártál, hagyj nyomot magad után. :)
Amúgy ma még felkerül a 4. rész. Köszi, hogy olvasod! <3

Sziasztok!:) Meghoztam a 3. részt. Remélem tetszeni fog. Valamint azt szeretném kérni, hogyha olvasod, és ne talán tetszik is segíts kicsit népszerűsíteni. Előre is köszönöm <3

Az igazgatónál

Miután elszaladtam egyenesen a mosdóba mentem. Sírtam. De nem gyengeségből. Ideges voltam. Ideges voltam, mert anyát és apát a szájára merte venni. Ő lesz a második ember, akit megfogok ÖLNI. Az első A FÉRFI lesz. Erőteljesen letöröltem a könnyeimet, és megmostam az arcom. A tükörbe néztem, de más lány nézett vissza rám. Nem én voltam.. hanem egy gyilkos. Onnan tudtam, hogy A férfi is pontosan így nézett ki. Nem tudom, miért, de tetszet az a lány a tükörbe. Elmosolyodtam. Nem a régi mosolyom volt. Teljesen új fajta vigyor, de ez is tetszett. Kezdtem megváltozni, és ez elég erőt adott arra, hogy lemenjek az igazgatóhoz, és kirúgassam a fizika tanáromat. Magabiztosan indultam el, de már nem voltam boldog. Az irodához érve bekopogtam.

- Szabad! - Kiabált ki. Amint meglátott aggódva nézett rám. Ő is tudta mi történt a szüleimmel. - Natasa baj van?

Némán bólintottam.

- Gyere ülj le - mondta és kihúzta nekem a széket.

- Jelenteni szeretnék valamit.

- Igen?
- A fizika tanárom lelkileg bántalmazott.

- Mit mondott?

- Ami a legjobban bántott, hogy azt mondta a szüleim- hosszú néma csend. Nem bírtam kimondani. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Ez kellően felidegesített, ahhoz, hogy kimondjam. - Azt mondta, hogy a szüleim öngyilkosok lettek. Miattam.

- Nem azt mondom, hogy hazudnál, de ha ez igaz el kell őt bocsátanom. Én hiszek neked, de kellenek az osztálytársaid tanúnak. Mindenkit ki kell hallgatnom, hogy tudjam mi történt pontosan.

- Rendben.

- Ki a fizika tanárod?

- Kovács tanár úr.

- 8.c-s vagy igaz?

- Igen.

- Akarsz látni valami "menőt"?- Kérdezte mosolyogva.

Némán bólintottam és követtem az igazgatót. A szobájában volt még egy ajtó, amit mindenki látott már, de senki nem tudta mi van ott. Azonban, most kinyitotta az ajtót és megértettem miért 2 cm-es luk az irodája. Az ajtó mögött hatalmas tér volt. Benne volt 2 bőrkanapé, és 1 bőr fotel. Ezekkel szembe volt egy tv. Beljebb volt egy mini konyha, ami egy hűtőből, mikroból és egy bár pultból állt. A falun tájképek voltak. Nagyon tetszettek volna régen, de most már túl vidámnak találom őket.

- Ez?- mutattam a mikrofonra, ami a dohányzó asztalon hevert.

- Az a hangos bemondóhoz kell. - mondta azzal a lendülettel el is vette, bekapcsolta és beleszólt:

- Jó napot! Jó napot! Elnézést az órák megzavarásáért, de minden 8.c-s tanulót várok az irodámba és Kovács tanár urat is. Köszönöm a figyelmet. Viszlát!- mondta aztán kikapcsolta a mikrofont. Kicsengettek. Szeretem ezt a hangot. Éles, és ha közelről halljuk fülfájást okoz. Jól esik a testi fájdalom. Megnyugtat. Ezért vágom az eremet is.  Valamiért jó érzéssel tölt el, amikor látom, hogy a karomból szépe lassan elkezd csöpögni a vér, aztán már a végén ömlik. Ennél csak az jobb, amikor belenyílal a fájdalom. Ha haza érek iskola után ma is megvágom magam. Szeretem a keddeket. Csak akkor bánthatom a kezem. Ezt én döntöttem el. Már, majdnem mosolyogtam, mert felvidítottak ezek a gondolatok, de az igazgató megszólalt.

- Natasa most beszélek a többiekkel te maradj itt.

Bólintottam. Miután becsukta maga mögött az ajtót, gondolkodni kezdtem. Mit csináljak? Régen biztosan a bőrkanapén feküdtem volna, és a mikrofonnal szórakoztam volna. Volna. Ez csak 5 betű, de mégis kegyetlen. Utálom. Ez az 5 betűből álló szavacska miatt más az életem. Rajzolni kezdtem. Nem rajzolok szépen, de egész normálisan. A két kedvenc színemet használtam: fekete és piros. A képemen egy lány volt. Fekete haj, lesírt smink. A ruhája is fekete volt. Egy vértócsában ült és a szívét szorongatta. A háta mögött egy sötét démon nyúlt  a szívéért. Majd, ha haza érek berakom a rajzos mappámba. Elég hamar kész lettem, de rajzolni már nem volt kedvem. Gondolkodtam, mit csináljak, de nem jutott eszembe semmi, ezért leültem az egyik sarokba, és a falat kezdtem bámulni. Nem tudom mennyi ideje ültem. Csak gondolkoztam. Nem akarom elfelejteni a szüleim gyilkosának arcát!

Sziasztok meghoztam a 2. részt remélem tetszeni fog :) Köszönöm, ha olvasod <3

Nem beszélhet így

Az óta a nap óta minden más lett. Az első két hónapban nem csináltam semmit csak próbáltam megérteni a történteket. Nem sikerült. Andrissal minden szerdán pszichológushoz járunk, amit az iskola fizet. Szerinte teljesen felesleges. Az öcsém nem beszél én meg hazudok, ha kérdez valamit. Nem akarom, hogy a rendőrök megtudják ez nem baleset volt. Nem akarom, hogy ők előbb találják meg a férfit, mint én. Semmit sem akarok csak egy dolgot. Én öljem meg azt az embert, aki elvette a szüleim életét. Látni akarom a szenvedést az arcán, amikor kihuny a fény a szeméből. Erről gyakran álmodok. Mai álmomban is kínoztam üvöltve könyörgött, hogy öljem már meg, mivel nagylelkű vagyok megtettem. A pisztoly eldurranása után felébredek. Reggel hamarabb keltem, mint a többiek, ezért mindenkinek megcsináltam a reggelit. Biztos hangos voltam, mert a barátnőm álmosan sétált ki a szobánkból:
- Jó reggelt Nati!
- Jó reggelt Letta!
- Van kedved beszélni?- minden reggel megkérdezi, és reménykedik benne, hogy a válaszom igen lesz.
- Nem. - ráztam le hidegen. Amióta itt lakunk nem igazán beszélünk. A barátságunk elég szoros, ezért ha a szemembe néz, látja, hogy még mindig nem dolgoztam fel a történteket. Ez kedves tőle. Az iskolában nem ilyen megértőek. Bementem a szobánkba (ami Lettáé volt, de Andrissal most már mi is ott lakunk) a ruhámért. Láttam, hogy Andris felkelt. Odamentem hozzá, átöleltem, és kivittem reggelizni.
- Kérlek egyél!- szóltam rá, mert magától nem eszik. Némán bólintott és elkezdett enni. Mikor kijöttem a fürdőszobából már Letta anyukája is kint volt.
- Jó reggelt Nati! Köszi, hogy csináltál reggelit!
- Jó reggelt Andi!
Miután mindenki elkészült mi elindultunk az iskolába. Andrist felkísértem az osztályába. Mikor beértem az osztályterembe, csendben leültem a helyemre, és zenét hallgattam. Becsengetéskor elraktam a telefonom, és vártam a tanárt. Köszönés nélkül beviharzott a terembe, és csak ennyit mondott:
- Natasa felel a kiegészítő felelő pedig Nikoletta. -A fizika tanár az egyetlen, aki nem fogja fel, hogy nem fogok beszélni. A többi tárgyból, ha felelnék dogát írok. Lettával kiálltunk a tábla elé.
- Tessék Natasa tiéd a szó!- 2 perc néma csend senki nem mert vagy nem akart megszólalni. - Készültél mára?
Némán bólintottam.
- És meg fogsz szólalni?
Megáztam a fejem.
- Nem igaz, hogy itt játszod az eszed! Anyád 3 hónapja halt meg, beszélni még megtanított! Ha még élne biztos, hogy nagyot csalódott volna benned... de meghalt! Már nem él! Apád biztos direkt vezette a kocsit annak fának, hogy már ne kelljen téged többé hallgatnia! Rossz nevelést kaptál, ezért vagy ilyen!
Az egész osztály döbbenten nézett, és ekkor történt, hogy három hónap elteltével megszólaltam az iskolában. De most én is üvöltöttem:
- Ne merjen beszélni a szüleimről, főleg ne úgy, hogy szidja őket. Nem tudja miért haltak meg szóval kussoljon! Hogy mer ilyeneket mondani egy gyereknek? Ön ott volt amikor meghaltak? Nem. Tippje sincs mi történt? - már az arcába üvöltöttem- a nevelésüket meg ne merje szidni, mert mindenre megtanítottak. - Az osztály meglepődve nézte, ahogy arcon csapom a fizika tanárt. Nagyot csattant, fájt is neki, mivel felüvöltött. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem. - Tudja ön most bántott egy érzelmileg labilis gyereket, amit muszáj jelenteni az igazgatónak. - Mondtam, aztán becsaptam az ajtót, és elrohantam.

Emlékek

Három hónap telt el azóta, hogy a szüleim már nem élnek. A testvéremmel ketten maradtunk egymásnak. Ő még mindig nem szólal meg. Én mérges vagyok. Mindent, amit okoztam, dühömből tettem. Három hónapja nem beszélek az iskolában, és nem járok el sehova. Félek. Félek, hogy a harag, ami bennem lakozik úrrá lesz rajtam és olyat teszek, amit nem élnék túl. Ezt még nem szabad. Csak, ha már megöltem. Ha megöltem azt az embert, aki elvette a szüleim életét. Én vagyok az egyetlen, aki tudja mi történt aznap. Én is bent ültem az autóban. A saját szememmel láttam mi történt. Emlékszem egy fekete Hammer jött a kocsink mellett. Apa, amint meglátta az autó vezetőit gyorsított. Anya kicsatolta a biztonsági övet, és hátra mászott mellém, azt mondta, hogy nagyon szeret minket és vigyázzak Andrisra, és neki is mondjam meg. Megijedtem ezektől a szavaktól sírni kezdtem. Megkérdeztem anyát, hogy mi folyik itt, nem mondott semmit csak elbújtatott a csomagtartóba és a kezembe adta a telefonját és utolsó szavait elmotyogta:
- Csak akkor hívd a rendőröket, ha már meghaltunk!
Egyre jobban sírtam, de a kocsi lelassított. Halottam, ahogy anya és apa kiszáll a kocsiból. Aztán két pisztolylövést. Nem értettem mi történt, de abban biztos voltam, hogyha kinyitják a csomagtartót rám is ez a sors vár. Beszálltak az autóba, és felcsillant a szemembe a remény, hogy a szüleim túlélték. Már, majdnem mosolyogtam. Majdnem. Ahelyett, hogy a szüleim vidám hangja szólított volna, hogy nincsen, semmi baj előjöhetek nincsen semmi baj egy mély férfihang kiabált.
- Most merre főnök?
- Arra!
- Bele a fába?
- Igen.
Tudtam, meg kell jegyeznem a férfi arcát. Sötét barna haja utálattól izzó zöld szemek. Nagyon ismerős volt az az ember, de nem emlékszem honnan. Valaminek nekiütköztünk, én hozzávágódtam az ülésnek és elkezdett vérezni az orrom.
- A hullákkal mi legyen?
- Csak rakd be őket az ülésre.
Hallottam, ahogy próbálják a szüleimet elhelyezni. Aztán hallottam, ahogy egy másik kocsi elhajt mellettünk. Eltelt egy óra. Hívtam a rendőrséget és sírva mondtam nekik, hogy balesetet szenvedtünk és a szüleim meghaltak. A többire nem emlékszem, mert megláttam a szüleim holttestét és ájultan estem össze. A következő emlékem az, hogy a kórházban fekszem. Andris mellettem sír és a barátnőm az anyukájával állnak az ágy mellett. Megkérte az anyuka, hogy lakjunk náluk. Megkérdeztem miért? Elmondta, hogy a szüleink meghaltak. Eszembe jutott anya és apa, ahogy az élettelen szemükbe nézek. Elkezdtem sírni és ismét eszméletemet vesztettem.